Görögország a humanitárius katasztrófa kapujában
A migráció mellett közegészségügyi válsághelyzettel is küzdenek, miután egy menekülttáborban felütötte a fejét a koronavírus.
A migráció mellett közegészségügyi válsághelyzettel is küzdenek, miután egy menekülttáborban felütötte a fejét a koronavírus.

Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint, Dél-Koreában viszont az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ azt közölte, hogy tízezer fölé emelked
A koronavírus-járvány miatt továbbra is folyamatosak a halasztások és a törlések a nemzetközi sportéletben, ami jelentősen átalakítja a versenynaptárt.
Így nagyon nehéz a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés.

Észtország és Svédország is ideiglenes kórházakat nyit a koronavírusban megbetegedett nagyszámú páciens kezelésére.
Azt gondolhatnánk, hogy a járvány ellehetetlenítette a színházakat, lévén néző és színész híján a művészeti ág nem létezhet. Azonban még a Covid-19 sem babrálhatott ki teatristáinkkal.

Donald Trump amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 623-főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg és 43 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

Kijev szerint a szakadár területeken elhallgatják a megbetegedések valódi számát, az EBESZ misszióját pedig gyakorlatilag kizárták a régióból a karanténra hivatkozva.

Az intézetekbe újonnan befogadott fogvatartottak a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően közegészségügyi és járványügyi vizsgálaton vesznek részt, közösségbe helyezésük kizárólag ezt követően történhet meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.