Nem oltják be az AstraZenecával az 55 év fölötti spanyolokat
Az egészségügyi minisztérium döntése szerint a vakcinát a 18 és 55 év közöttiek fogják megkapni.
Az egészségügyi minisztérium döntése szerint a vakcinát a 18 és 55 év közöttiek fogják megkapni.

Magyarország krízisálló képessége ma sokkal kedvezőbb, mint a 2008-2010-es pénzügyi válság idején volt.
Egyelőre várniuk kell azoknak, akik az osztatlan közös földtulajdont a terület megosztásával szüntetnék meg.

Az .hu-adott interjút Bedros J. Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója, a miniszterelnök főtanácsadója.

A miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultáció legitimálja a kormány döntéseit, mivel az emberek széles köre fejti ki a véleményét.

A vírus nem bocsát ki szagot, de megváltoztatja az érintett emberi sejtek anyagcseréjét.

Az iparkamara szerint a mostani helyzetben is több konkrét lépést tehetne az együttműködést eddig is kerülő fővárosi önkormányzat.

A spanyol elnök ígéretet tett arra, hogy hamarosan lazítja az éjszakai kijárási tilalmat. A többi régióvezető nemtörődömségnek tartja a lépést.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az ehhez szükséges fejlesztések részben már folyamatban vannak.

Azok kaphatnak először oltást, akik a közeljövőben kezdik meg külszolgálati vagy missziós feladataikat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország ki meri mondani, amit Európában is sokan gondolnak – mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán.

Brüsszel háborúzni akar, de elfogyott a pénze.

Az Ukrajnának adott milliárdok nekik nem kidobott pénz, hanem befektetés – mutatott rá a miniszterelnök.

Nekik az egészség is csak üzlet – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.

Felmérték a szárazföldi erőket.

Ukrajna 150 korszerű svéd vadászgépet kaphat egy nemrég aláírt megállapodás keretében.

Cenzúrázzák a keresztény vallást az országban.

Mindhárom magyar csapat pályára lép ma a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

A negyedszázados székesfehérvári sikertörténet fontos mérföldkőhöz érkezett.

A Volkswagen spanyol leányvállalata ébredezni látszik Csipkerózsika-álmából, és új szerepet kap a konszernen belül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.