Folyamatosan fertőtlenítik a magyar börtönöket
A koronavírus-járvány miatt még mindig nincs személyes látogatás a börtönökben.
A koronavírus-járvány miatt még mindig nincs személyes látogatás a börtönökben.

A rendkívüli érdeklődés miatt óriási sorállás és többórás várakozás alakult ki az oltópontokon.

Harmadik napja tartanak az évtizedek óta nem tapasztalt zavargások Hollandiában.

A pánikkeltő médiumok morális felelőtlensége már a baloldalon sem tetszik mindenkinek.

Oroszországból egymillió ember oltására elég vakcina érkezik majd három ütemben.

Több ezren tüntettek az ellen, hogy a nemzeti ünnep a brit gyarmatosítók emlékét idézi.

Több európai országban is felháborodást váltott ki, hogy arra nem jogosultakat oltottak be.

Az a baloldal vizsgálódik, amelyik eddig csak sértegette és lejáratta az egészségügy dolgozóit.

A korlátozások továbbra is piaci nehézséget okoznak az állattartóknak, a gabonatermesztők viszont jól járnak.

Amszterdamban vízágyút is bevetettek a rendőrök a járvány miatt tüntetők ellen, Eindhovenben még rosszabb a helyzet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.