A kormány mintegy százezer munkahelyet védett meg a vendéglátás, a turizmus, a szállodaipar, illetve a sport- és szabadidős létesítmények célzott támogatásával – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az MTI-nek kedden. Kiemelte: a koronavírus-járvány miatt a fenti ágazatokban működő vállalkozások rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, ezért számukra bértámogatást dolgozott ki a kormány. A kormány a bértámogatási programot ismét meghosszabbította, a vállalkozások adminisztrációját egyszerűsítette, a kifizetéseket pedig felgyorsította – mutatott rá György István. Az új szabályozás eredményeként a megítélt támogatások 98 százalékát már kifizették a kormányhivatalok – mondta.
Varga Mihály szerint foglalkozni kell az euró bevezetésével
Varga Mihály pénzügyminiszter jegybankelnök-jelölti meghallgatása zajlott hétfő délelőtt 9 órától a parlament gazdasági bizottságában.