Videón, amint lecsap a TEK a zalai kocsma titkos játéktermére
Komolyan gondolhatták az üzletet, fegyverük is volt.
Komolyan gondolhatták az üzletet, fegyverük is volt.

Így is meg lehet gazdagodni, más kérdés, hogy érdemes-e.

A vádlott lakásán engedély nélkül tartott fegyvereket is találtak a rendőrök.

Négy fegyveres támadó kilenc embert, köztük három gyereket lőtt agyon a nyugat-mexikói Urupan város egyik játéktermében – közölte Michoacán állam ügyészi hivatala.
Több mint 300 játékgépet nézhetnek meg az érdeklődők az Arcadia játéktermi nosztalgiakiállításon, amelyet november 1-tól 3-ig rendeznek meg a fővárosi Dürer rendezvényházban – mondta a rendezvény főszervezője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Segít, de nem elég, ha egy játékfüggő egy józan pillanatában kitiltatja magát a játéktermekből – közölte a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai konzultánsa.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A karácsony és az újév közötti időszak ideális arra, hogy lelassuljunk, együtt legyünk, és élményekkel töltsük meg az év utolsó napjait.

Már januárban elindul a célzott lakhatási segítség: hiteltörlesztésre vagy önerőre is fordíthatják a közszolgálatban dolgozók.

Karácsony után sem áll meg az élet: tömeg a boltokban, dübörögnek az akciók és pörögnek a hitelek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.