A hatalomért bármit – Jobbik: Nehéz volt leülni azokkal, akik ellen létrejöttünk
Jakab Péter a balliberális pártokra utalva külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik tolvajok ellen jött létre, ehhez képest most együtt kell menetelniük a csatába.
Jakab Péter a balliberális pártokra utalva külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik tolvajok ellen jött létre, ehhez képest most együtt kell menetelniük a csatába.
Szabó Balázsnak nem ez az első ügye, hiszen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt egyszer már pénzbüntetéssel sújtották.
Tóth Erik közölte, az ellenzéki térfélen komoly probléma lehet, hogy minden ilyen vita, veszekedés azt üzeni a választóknak: az ellenzéki pártok nem kormányzóképesek.
Tekintettel Gyurcsány Ferenc érdekérvényesítő képességére, minden bizonnyal az általa eltervezett egy közös lista fog érvényesülni, amibe bele fog olvadni a Jobbik is – mondta a Magyar Nemzetnek Törcsi Péter.
Szakács Árpád szerint a baloldal forradalmi narratívája folyamatosan tematizálni a közbeszédet, folyamatosan hergelni az embereket, valamint az, hogy a saját ideológiájukat becsempészik a közbeszédbe.
Alig egy éve kezdődött a Magyar Falu Program, majd nem sokkal később a falusi otthonteremtési támogatás, de úgy látszik, liberális barátaink ezt se lenyelni, se kiköpni nem tudják.
Jakab Péter, a Jobbik új elnöke már a legelső nyilatkozatában nekiment Gyurcsánynak: arra kérte, álljon hátrébb, hiszen a személye a legnagyobb gátja annak, hogy a Jobbik szövetséget tudjon kötni a DK-val.
A Fidesz helyi frakcióvezetője, Oroján Sándor szerint felháborító az is, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem hosszabbítják meg az egri óriáskerék szerződését, hanem elbontják az építményt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.