Ellenzéki sikert hozott a részleges szenátusi választás Csehországban
A kormánykoalíciós pártok gyengébb eredményt értek el.
A kormánykoalíciós pártok gyengébb eredményt értek el.
Luís Montenegro és a Demokrata Szövetség nyerte a hétvégi, előre hozott választásokat Portugáliában. A Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ vendégkutatója, Jorge González-Gallarza elemezte az eredményeket.
Egy a baloldallal szembehelyezkedő, „identitástudatú”, konzervatív és jobbközép európai politikai erőt vázolt fel a Liga vezetője.
Megállapodnának az unióval: lezárnák a kikötőket, és a menedékkérelmeket Olaszországon kívül bírálnák el.
Litvániában az ellenzéki jobbközép Haza Szövetség bejelentette választási győzelmét vasárnap este.
Beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette új, jobbközép horvát kormányt a zágrábi parlament csütörtök éjjel – írta a helyi sajtó.
Evo Morales baloldali elnök a szavazatok 45,28 százalékát kapta a vasárnapi bolíviai választáson, második helyen a voksok 38,16 százalékával jobbközép ellenzéki kihívója, Carlos Mesa áll, ők ketten mérkőznek meg a december 15-én esedékes második fordulóba
Silvio Berlusconi megerősítette, hogy személyesen jelen kíván lenni a Matteo Salvini által meghirdetett kormányellenes tüntetésen, amelyet a Liga, a FdI és a FI közösen tart szombaton Rómában.
„A jobboldalnak újjá kell épülnie, és én nem akarok ennek akadálya lenni, semmi áron sem” – mondta a lemondott elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az orosz Biztonsági Tanács alelnöke durván beszólt a francia vezetőnek.
Rengetegen jelentek meg a Duna-parton, hogy a helyszínen legyenek részesei az eseménynek.
Kijev vasbeton garanciákat vár a békéhez, a nyugati oldalon „megerősítő erőt” emlegetnek, de a mandátum, a források és a katonák sorsa egyelőre kérdéses.
Még a Ludogorec ellen 3-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőn történtek miatt hozták meg a szankciót.
A hazai 38 pontos győzelem után csúnya vereséget szenvedtek a férfiak Észak-Macedóniában.
Közleményt adott ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala is.
Szemtanúk szerint egy olyan fiatal férfit vittek el a toborzók, aki az ágyhoz kötött édesapjának az egyetlen gondozója.
A hazai 38 pontos győzelem után csúnya vereséget szenvedtek a férfiak Észak-Macedóniában.
Közleményt adott ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala is.
Szemtanúk szerint egy olyan fiatal férfit vittek el a toborzók, aki az ágyhoz kötött édesapjának az egyetlen gondozója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.