Ha sokan elmegyünk, akkor erős hangunk lesz – videó
A győzelmet még nem harcoltuk ki, az esélyek jól állnak, de azokat még nem váltottuk valóra, ezt nekünk kell megtennünk – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A győzelmet még nem harcoltuk ki, az esélyek jól állnak, de azokat még nem váltottuk valóra, ezt nekünk kell megtennünk – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Feldman Zsolt elmondta, Magyarországon az évi nyúlhús fogyasztás fejenként mindössze néhány tíz dekát tesz ki. Ennek növelésére 2017-ben indult először kampány.
A kormánypártok ezért nem vettek részt a pénteki ülésen, képviselőik nem asszisztálnak az ellenzék kampánycéljaihoz – mondta Halász János.
Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője a Hír TV műsorában arról is beszélt, hogy a migrációs válság és a klímaváltozás kérdése között szoros összefüggés áll fenn.

Támogatóikat személyesen felkeresik és telefonon is felhívják. Önkénteseik személyesen adják át Orbán Viktor levelét minden Fidesz-támogatónak – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A külügyi tárca államtitkára emlékeztetett: ma van a manchesteri terrortámadás évfordulója, a terrorista egy koncerten robbantott, 22 embert megölt és sokakat megsebesített.
Magyarországon a kormánypártok képviselik az ország védelmét és a migráció megállítását, a többi politikai erő pártolja a migrációt, és nem az ország védelmét tartja elsődlegesnek.
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője felidézte, hogy az ellenzék minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavaz és megszavazott az EP-ben.
Az igazi próba most jön: mindenkinek el kell menni szavazni, mert csak így biztosítható, hogy hazánk olyan képviselőket küldjön az EP-be, akik számára ott is mindig a magyar emberek érdeke lesz az első.

Tóth Bertalan önbizalmának nem túl szilárd az alapja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

Oresnyik vs. Arrow 3.

Aki Brüsszelt követi, annak a genderpolitika is kötelező.

A patrióta politikus nem jósol nagy jövőt a kisebbségi kormánynak.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.

A magyar középpályás többszörösen emlékezetessé tette a Barnsley elleni hétfői kupasikert.

A pénzintézeteknek legkésőbb a díjmódosítást megelőzően két hónappal kell közzétenniük az egyoldalú díjemeléseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.