Feltárják a fővárosi politikai korrupciót
Karácsonyék összefogtak a USAID-ből pénzelt szervezetekkel.
Karácsonyék összefogtak a USAID-ből pénzelt szervezetekkel.
Magyarán: nem lesz többé Budapest sem egyfajta álprogresszív drogliberalizációs emberkísérleti labor.
A főpolgármester nagyon rápörgött a témára, még a végén dolgozni kezd?
Egyszerre röhejes és tragikus, hogy Budapestet egy olyan ember „vezeti”, aki úgy húzna el 44 (azaz negyvennégy) nap fizetett szabadságra, hogy közben nincsen helyettese.
Karácsony Gergely két hónapra helyettes nélkül hagyja a csődközeli helyzetben lévő önkormányzatot.
Hamarosan megkezdődhet a főváros átvilágítása.
Újabb meglepő megjegyzést tett a főpolgármester.
A főpolgármester pénteken fogadja LMBTQ felvonulás szervezőit.
A testület ülését is le kellett állítani.
Kiderül, valóban támogatja-e az átláthatóságot a fővárosi vezetés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.