Kijev beavatkozásnak véli Szijjártó látogatását
Az ukrán külügyminisztérium közölte: az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péternek a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban.
Az ukrán külügyminisztérium az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péter a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban.
A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát.
Olyan együttműködésre van szükség, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Nem elég az, hogy Kijev többször deklarálta az európai integrációs törekvéseit, be is kell tartania az európai játékszabályokat – hangsúlyozta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő.
A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha – mondta a miniszter.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programjának terhére nyújtanak anyagi támogatást a Szürtei Középiskola részére.
A hitet alátámasztja, hogy a kárpátaljai magyar közösség sikerrel használta fel saját épülésére a magyar kormány által nyújtott több mint 18 milliárdnyi gazdaságfejlesztési támogatást.
A miniszteri biztos aláhúzta: a Magyar Házak Kárpátalján Program keretében megújuló Butler-kúria összekötő kapocs lesz Kárpátalján a magyarság és a többségi szláv nemzet között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Bizottság javaslatot tett.
Az Országos képalkotó diagnosztikai modernizációs program keretében a kormány 30 CT- és 11 MR-készüléket szerez be 22,6 milliárd forint értékben.
Megérkezett Megaman, nincs is ennél fontosabb ügy egyes baloldali orgánumoknál.
Németország Jordánia segítségével légihidat létesít.
Putyin hangsúlyozta Szíria egységének fontosságát.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
Putyin hangsúlyozta Szíria egységének fontosságát.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.