Lakott területeket is veszélyeztetnek az áradó folyók Kárpátalján
A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos szerint elképesztő, hogy a kárpátaljai magyarság elleni cselekmények robbantásokig, emlékművek meggyalázásáig, fenyegetésekig fajultak.
Az új államfő május 27-éig – legalább fél évvel a törvényhozás mandátumának lejárta előtt – dönthet arról, hogy feloszlatja-e idő előtt a jelenlegi parlamentet.
A program célja a nehéz gazdasági és szociális helyzetben lévő kárpátaljai magyarság anyagi támogatása – emelte ki az államtitkár.
Az ukrán oktatási minisztérium engedélyezte a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák első osztályában a hazai tankönyvjegyzék egyik kiadványának használatát.
Kárpátalján folytatódik a rendelő-felújítási program keretében modernizált családorvosi rendelők átadása is, így kedden még egy további felújított ilyen létesítmény felavatása történik meg.
A kárpátaljai magyar közösség felháborítónak tartja, hogy az ukrán parlament elfogadta az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt.
Grezsa István elmondta, az épületben a város szülöttjéről, Munkácsy Mihályról elnevezett magyar kulturális központ kap helyet és a létesítmény egyben a munkácsi magyar szervezetek közös Magyar Házaként fog működni.
A kormánybiztos – az ukrán és magyar nyelvű görögkatolikus liturgiával egybekötött – avatóünnepségen fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány tudott a kárpátaljai nem magyar testvéreken is segíteni.
Hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy nem csak a magyar kormány nyújt támogatást Kárpátaljának, hanem mások mellett anyaországi vállalkozók is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nyugat-európai országok visszafordíthatatlanul vegyes társadalmakká váltak.
A külügyminiszter arról beszélt, hogyan manipulálják a közvéleményt.
Az FTC labdarúgócsapata nem mindennapi módon mutatta be az új és különleges hazai szerelését.
Antiszociális félelem, ami felülírta a józan észt.
A cég elmondta, hogy buktathatók le a csalók.
Nagy szavak, kevés tartalom.
Hervai Zsolt rendszeresen részt vett jótékonysági akciókban.
A cég elmondta, hogy buktathatók le a csalók.
Nagy szavak, kevés tartalom.
Hervai Zsolt rendszeresen részt vett jótékonysági akciókban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.