Akik lelkesedésből csinálják – Komlón megtartották az Amatőr Színházi Találkozót
A fődíjat idén székesfehérvári társulat kapta.
A fődíjat idén székesfehérvári társulat kapta.

A Gödöllői Királyi Kastélyban tekintheti meg a közönség Pozsgai Zsolt Léda című színdarabját, amely Diósy Ödön és Brüll Adél gödöllői életét mutatja be.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter embere összepakolt és faképnél hagyta a riportert.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.

A közös intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az illegális határátlépések és az embercsempészek száma.

Sokak napirendje és bioritmusa borul majd fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.