Kiheverték a katasokkot a vállalkozások
Újra növekedésnek indult a hazai vállalkozások száma áprilisban.
Újra növekedésnek indult a hazai vállalkozások száma áprilisban.
Szeptember elsején indul az új kata-időszámítás, a kisadózó vállalkozások tételes adójának eddig alkalmazott szabályai ugyanis új rendelkezéseknek adják át helyüket.
Már eddig is 20-30 százalékosra tehető a piacvesztés mértéke a VG-nek nyilatkozó nyelvvizsgaközpont-vezető szerint.
A diákok már online és hibrid formában is tudják folytatni nyelvi képzésüket.
A Fidesz szerint Gyurcsányékkal nem lenne gazdasági növekedés.
Az elmúlt években több olyan ügyet is felkaroltak, amiben csak a politikai haszonszerzés lehetőségét látták.
A futárcég válaszolt a kata adónemmel való trükközésre irányuló kérdéseinkre.
Kovács Gergely most nem szívott füvet, de elterelésre megy, az egyik demonstráló pedig nem tudta, miért visz a hátán egy koporsót.
A kiszállítással foglalkozó cég ügyvezetője egyelőre kitérő választ adott.
Szakmai körökből származó információk szerint nyolcszázezertől másfél millió forintig terjedhet a teljes állásban dolgozó futárok havi bevétele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.