Itt érdemes részleteiben is kitérni a Mediaworks Hírcentrumának birtokába jutott információra. Elöljáróban érdemes rögzíteni: a napokban megszavazott új szabályok értelmében szeptembertől – a taxisok kivételével – csak azok a kisvállalkozások katázhatnak, amelyek kizárólag a lakosságnak nyújtanak szolgáltatást, adnak el árut. Vagyis a katások nem számlázhatnak vállalkozásnak. Jó tudni emellett, hogy a kata ezentúl csak a főállásúaknak kínál megoldást, a diákoknak, a nyugdíjasoknak, a mellékállást keresőknek nem. A Mediaworks Hírcentruma úgy tudja, a nagy ételkiszállító cégek jogi megoldása szerint futáraik ezentúl kizárólag az ennivalót megrendelő magánszemélyekkel állnak majd szerződéses kapcsolatban, a kiszállító céggel magával nem.Egyes futárok így szeptembertől is katázhatnának.
Mit lép erre az adóhivatal?
Felmerül ugyanakkor néhány kérdés. Az egyik, hogy ha információnk igaz, s a nagy cégek egyenruháját viselő kiszállítók ezentúl is katáznak majd, tétlen marad-e az adóhivatal. Az állam ugyanis a kormányzati közlések szerint minden, a bujtatott foglalkoztatás gyanúját felvető esetkörtől meg akarja tisztítani a katát, visszaadva ezzel az adónemet a valóban kis- és valóban vállalkozó rétegnek. Kérdés, hogy az ételkiszállításnak ez a módja nem kelt-e majd a hatóságban gyanút.Másrészt erős politikai töltete is van az ügynek. Némely futárok az utóbbi napokban meglehetős vehemenciával vetették bele magukat a tüntetésbe, így részesei, alakítói lettek a belpolitikai viszonyoknak. Ha azonban az adószakmában beszédtéma az új jogi konstrukció léte, akkor beszédtémának kell lennie azok körében is, akik ebből élnek. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy a futárok vagy legalább meghatározott részük nem tud arról, ami az adószakmában nyílt titok, vagyis arról, hogy ezentúl is a katában maradhatnak. Ha viszont ez így van, adódik a kérdés: miért tüntetnek?