Meztelen vágta
Az ellenzéki aktivisták minapi magánszáma is tulajdonképpen meztelen vesszőfutás a semmibe.
Az ellenzéki aktivisták minapi magánszáma is tulajdonképpen meztelen vesszőfutás a semmibe.
A katában lévő vállalkozók kétharmada egy cégnek számláz, tehát munkaviszonyt vált ki. Ez egy még kiváló gazdasági helyzetben sem lenne elfogadható.
Deák Dániel: Szerencsére a magyarok nem kaphatók az olcsó hergelésre. A második tüntetésükre csupán alig százan mentek ki.
A megmozdulást a Momentum Mozgalom, és annak a közelmúltban megválasztott elnöke, Gelencsér Ferenc hívta össze.
Bánki Erik videónyilatkozatában tárta fel a törvény hátterét és részleteit.
A Mediaworks Hírcentruma összegyűjtötte, hogyan éltek vissza akár százmilliárdos tételben a katával.
Volt olyan tüntető, aki kétszer fejbe rúgott egy rendőrt, míg egy másik demonstráló ellen kábítószer használata miatt indítottak büntetőeljárást.
Az IVSZ szerint szükség van egy olyan adónemre is, amely egyszerű szabályok mentén stabil és kiszámítható.
Karigeri szerint az egy héttel ezelőtti hídlezárás illegális és bűncselekménygyanús volt, a mai viszont tiszta, nemes és csodálatos…
A módosításról 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében és egy tartózkodás mellett szavazott kedden a Ház, kivételes eljárásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.