Amihez nyúlnak, tönkreteszik, ahová lépnek, ott fű nem nő többé. Igen, a magyarországi balliberálisokról beszélek. Lám, ahogy odaette őket a fene a katás utcabálra, azonnal fonnyadásnak indult az egész. Még el sem kezdődött, miattuk máris elhalt – azért ez világszám. Épeszű emberek menekülnek a közelükből, tán mert tudják: az ilyen Tordai-féle villakonstruktőrök, Szabó Tímea-típusú kabuli ejtőernyősök és Jámbor András-jellegű neomarxisták gyorsan ölő méregként pusztítanak el bármit, amire ráfröccsennek. Ha hatalmon vannak: az országot. Ha – szerencsére – ellenzékben: csak egymást. Élükön a szemkilövőhegyi Hibbant Néróval, aki máris azt delirálja: bukik a kormány, ő pedig készen áll átvenni a hatalmat. Úgy tűnik, legalább a humorérzéke fejlődik.
Demokrácia van, tüntetni szabad és időnként kell is. Szerencsére 2010 óta a szemünket sem lövik ki érte. Csakhogy az utóbbi napok pár száz fős hepciáskodásait ne nevezzük tüntetéseknek! Egy kisvárosi sörmeccsre többen kíváncsiak ennél. Retinánkba égett a kép, ahogyan a kutyapárti elnök és neje ott hisztizik a rendőröknek. Kész röhej az egész. Tüntetés? Ugyan, kabaré! A Margit és Erzsébet hídi bohóckodásaikkal annyit értek el, hogy több tízezer ember életét keserítették meg, akik munka után (tudniillik: ők dolgoznak) szerettek volna hazajutni. A dudáló autósok nem a kormánypárti, hanem az ellenzéki politikusok szüleit emlegették – még akkor is, ha netán a kata módosítása őket is érinti.