Az, hogy három-négyszázezer ember elesik egy számukra roppant előnyös, míg mások szemszögéből rendkívül igazságtalan adózási lehetőségtől, lássuk be, ilyen háborús helyzetben fontos gazdasági, de semmiképpen nem alapvető nemzeti sorskérdés. Úgy pedig különösen nem, ha a tisztelt tiltakozók dühükben elfelejtik, hogy a kedvező lehetőséget éppen attól az általuk mérhetetlenül gyűlölt kormánytól kapták egy prosperálóbb, békésebb időben, amelyik most kénytelen a válságok sora és egy szomszédunkban zajló háború miatt rendet tenni e téren. Azok a politikai kalandorok pedig, akik most hergelik az arra fogékonyakat, soha nem értettek egyet a kata bevezetésével, és meg sem szavazták azt. Most sem akarnak mást, mint jól felb…szni a kedvezményeik elvesztésén kesergők agyát, ahogyan azt Vajda Zoltán MSZP-s politikus a hirtelen az Erzsébet hídon megjelenő hódmezővásárhelyi polgármesternek megjegyezte.
Mindezek figyelembevételével tehát úgy kell korrigálnunk a taxisofőr helyzetértékelését, hogy az van veletek, kedves indulatkezelési problémákkal küzdő dühös honfitársaink, aki eddig is veletek volt. Nem tudtok szabadulni az Orbán-fóbiás, a sorozatos választási vereségtől teljesen frusztrált, már csakis valami külföldről jövő segítségben reménykedő ellenzéki politikusaitoktól. Vagy mögéjük álltok, vagy csak céltalanul bolyongtok a normális életre vágyó fővárosban, provokáljátok a rend őreit, akik azért sem vernek jól meg benneteket, és irritáljátok mindazokat, akik sietnének ügyes-bajos dolgaik után.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!