Rasszizmuskártya a demokratáknál
Donald Trumpnak a demokrata képviselők legaktívabb tagjairól írt üzenetei a korai kampányhangulat miatt általános botrányt okoztak a demokrata oldalon.
Donald Trumpnak a demokrata képviselők legaktívabb tagjairól írt üzenetei a korai kampányhangulat miatt általános botrányt okoztak a demokrata oldalon.

A jövőben nem jár mentelmi jog azoknak, akikkel szemben jelöltté válásuk előtt kényszerintézkedést rendeltek el, illetve vádat emeltek.
A képviselők a kormány tagjaihoz intéznek interpellációkat és kérdéseket ma az Országgyűlésben.
Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.
Az Országgyűlés ma tárgyal a magyar-amerikai védelmi együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről.
A harmadik mandátumát kezdő Winkler Gyula EP-képviselő mellett, a töredékvoksok újraosztása nyomán a lista második helyén szereplő Vincze Lóránt is mandátumhoz jutott.
A kontinens lakosságának két százalékát kitevő tagállam küldött egy olyan pártot az Európai Parlamentbe, ami a tizennegyedik legerősebb párt az egész intézményben.
A most leköszönő Európai Parlamentben az elszakított nemzetrészek magyarságát hét politikus képviseli: 3 a Fidesz—KDNP, 2 az RMDSZ, 1-1 képviselő pedig az MKP és a Híd — Most listájáról jutott EP-mandátumhoz.

A Fidesz európai parlamenti (EP-) listájáról többen újrázhatnak — egyesek nem is először — most vasárnap, mint ahány helyet összesen az ellenzéki pártok szerezhetnek a számukra legjobb forgatókönyvek szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy ilyen meccs előtt könnyű félrecsúszni, de a lányok pontosan azt mondták, amit mindannyian gondolunk.

Menczer Tamás rendesen kiosztotta a baloldali lap munkatársát.

Egyre kevesebben kíváncsiak a kormányfő nyomában loholó Tisza-vezérre.

A magyaroknak komolyan kell venniük a helyzetet, levonni a következtetéseket, és megőrizni Magyarország szuverenitását.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lewis Hamilton ismét kiesett az első szakaszban, a búcsúzó Cunoda Juki rég nem látott eredményt ért el.

At the Kecskemet stop of the anti-war roadshow, Hungary's Prime Minister answered questions from the audience and spoke extensively about the need to preserve peace.

A keleti rangadó után a nyíregyházi vezetőedző a kiállítás miatt is értetlenkedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.