Rekordnevezés a hetedik V4 kerékpárverseny szombati magyar etapján
Rekordrészvétel mellett rendezik meg szombaton Budapest és Pannonhalma között a VII. Visegrád 4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar etapját.
Rekordrészvétel mellett rendezik meg szombaton Budapest és Pannonhalma között a VII. Visegrád 4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar etapját.

Évente mintegy 400 ezer kerékpár készül Magyarországon, ezek több mint fele, nagyjából 220 ezer darab a hazai piacon talál gazdára, a fennmaradó részt exportálják – írta a Világgazdaság szerdán.
A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon 2018-ban – közölte a MÁV-Start az MTI-vel kedden.
A főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad.

A jövő májusi viadal első három szakaszát rendezik Magyarországon, majd Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye.
Idén 38 versenyt rendeznek utánpótláskorú kerékpárosok számára a magyar szövetség (MKSZ) és a Kométa összefogásával.
Országúti kerékpárversenyt rendeznek május 11-én a Fejér megyei Csákváron, a profi, chipes időmérésű viadal egy egész napos családi sportnap része lesz.
A fővárosi önkormányzat hosszú távú városfejlesztési stratégiájában kiemelt helyen szerepel a közlekedésfejlesztés – hangsúlyozta a főpolgármester.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: nagyszerű látni, hogy ismét szintet lépett és új dimenzióba került a Tour de Hongrie.
Idén is a Tour de Hongrie a Pannon Cycling Team legfontosabb versenye, a viadalról most még nem ismerünk részleteket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.

Kevesebb önerő, hosszabb futamidő és nagyobb előleg segíti a családi házak korszerűsítését.

Karácsony, ajándékok és rengeteg cukiság a dunakeszi rendőrkutyáknál.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.