A Komárom és Karva közti Dunamente térsége kiváló lehetőségeket kínál mindazoknak, akik egy kis mozgással szeretnék levezetni az elmúlt hónapok feszültségét. A hosszabb útra vállalkozók már kipróbálhatják a Pozsonyt Karvával összekötő kerékpárútvonalat, amely egy emelkedők nélküli, kiváló adottságokkal rendelkező kerékpárút, így itt a kevésbé rutinos (vagy éppen a home office miatt kevésbé edzett) biciklisek is elindulhatnak.
A Dunamente azok számára is ajánlott, akik jobban szeretik a rövidebb távú csillagtúrákat. Karva polgármestere, a Dunamente TDM igazgatója, Duka Gábor szerint a terepi adottságok kiválóan alkalmasak arra, hogy jelentős megterhelés nélkül biciklizhessenek akár családok is a térségben. Végig kiépített, aszfaltozott kerékpárút-hálózat várja az érdeklődőket, az egyes településeken pedig számos olyan látnivaló van, amelyek korlátozás nélkül felkereshetők, s ahol az éttermek, kávézók is felkészültek a vendégek fogadására (a kötelező előírások szigorú betartása mellett).
A Duna északi partján a szállások is felkészültek a kerékpáros turizmus élénkülésére.
Komárom az a hely, ahonnan kellemes kerékpártúra szervezhető Izsára, az egykori római erőd nyomaihoz, vagy akár Karváig is el lehet biciklizni a Duna partján vezető Eurovelo6 kerékpárúton. A karvai Duna-korzón a település kilátójából is meg lehet csodálni a páratlan panorámát. A rutinosabb biciklisták számára pedig javasolt egy Komárom–Muzsla túra, amelyet érdemes egy borkóstolással vagy birtoklátogatással egybekötni. Ha pedig más irányba indulunk, a gútai vízimalomig is el lehet kerekezni.
A Dunamente térség weboldalán letölthető a térség turisztikai applikációja, a GUIDE@HAND Podunajsko – Dunamente app, amely offline is használható térképeket és útvonaltervezőt tartalmaz.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Most kaptuk: újabb baleset történt Verőcénél
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Eldurvult a válás, élve ásta el feleségét a kegyetlen férj
Magyar Péter Hódmezővásárhelyen is kikosarazta Márki-Zayt (VIDEÓ)
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.