Keresztény háborús emléket gyaláztak meg a baloldali aktivisták
A Fekete Madonna ikon mintájára készült mozaikot is megtalálták a BLM aktivisták a holland Breda városában.
A Fekete Madonna ikon mintájára készült mozaikot is megtalálták a BLM aktivisták a holland Breda városában.
Ugyan más, de nem biztos, hogy rossz, hogy a járvány miatt zarándokok nélkül kellett megrendezni a csíksomlyói búcsút.
A hazát jól szeretni azt jelenti, hogy a jó oldalon vállaljuk a ránk eső feladatot.
Balog Zoltán: Egy közösség addig él, amíg van éltető, spirituális erő
A járvány elmúltával ne ott folytassuk az életünket, ahol a kitörése előtt abbahagytuk – mondta Fabiny Tamás.
Körülbelül 200 millió keresztény él olyan területen, ahol hitükért gyűlölet az osztályrészük.
Ma megkezdődik a húsvéti szent háromnap, a keresztény egyházi év legfontosabb időszaka.
Ezen a napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek körmenetekkel a keresztény hívők világszerte.
A járvány idején is számos fatvát adtak ki a vallástudósok, arra buzdítva a hívőket, hogy kivételesen kerüljék a mecseteket, és otthon imádkozzanak. Még Szaúd-Arábia is korlátozta a mekkai zarándoklatot.
A hit kultúrája, a kultúra hite mottóval zajlik március 16. és április 6-a között a 35. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amely tizenhárom helyszínen több mint ötven programot kínál – derült ki a programsorozat kecskeméti sajtótájékoztatóján szerdán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Politikailag inkorrekt műsorunk mai adása Ambrózy Áron, a Pestisrácok.hu munkatársa szerint a nagy felismerések műsora lett.
Szervezetlenség és baloldali figurák megjelenése vezetett a szerveződés felbomlásához.
Karácsony Gergely lezsírozta a dolgot a szervezőkkel – de hogy mit zsírozott le, arról senki nem tud semmit.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Felolvasószínházzal is várják a látogatókat.
A két csapat Európa-liga-mérkőzését megelőzően a győzelem lebeg az osztrákok szeme előtt.
1956 a hétköznapi emberek szemével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.