Ezek voltak 2020 legnagyobb tech-csalódásai
2020 elképesztően változatos és különleges év volt a technológiai szektorban is.
2020 elképesztően változatos és különleges év volt a technológiai szektorban is.

Jelen pillanatban a hír csak pletyka szinten létezik, ám könnyen valósággá válhat a dolog.

A 2021-től érvényes szabályok védelmet nyújtanak a vevőnek, például a végtelenségbe nyúló várakoztatással szemben.

A szélesvásznú mozizás élményét nyújtja a Hisense új készüléke.

Meg fog lepődni az eredményen, ugyanis nem egy vadi új készülékről van szó.

A már korábban létező verziót most sikerült továbbfejleszteni, így akár már a sivatagban is használható.

Hiába csúcskészülék, kérdéses, hogy mennyire tud majd versenyre kelni a konkurencia mobiljaival.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.