Szárnyra keltek
„Szellemi értéket gyűjtünk” – vallja Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit, akiknek célja a XX. században Franciaországban élt vagy élő magyar művészek fellelhető munkáinak gyűjtése.
„Szellemi értéket gyűjtünk” – vallja Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit, akiknek célja a XX. században Franciaországban élt vagy élő magyar művészek fellelhető munkáinak gyűjtése.

A Postamúzeumban látható tárlattal és a közösségi médiában indított kampánnyal hívja fel a figyelmet a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a tudatos adományozás fontosságára.
Az országban egyetlen közgyűjtemény, a békéscsabai viseli a festőművész nevét, ám az intézményben korszerűsítés miatt épp most nem látogatható az állandó Munkácsy-kiállítás.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra „Magyarország egyik büszkesége”, melynek termékeit a világ minden pontján ismerik.
Kissé értetlenkedve olvastam a levelet, amelyben a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) fiatal kurátoroknak kiírt pályázatának nyertes kiállítására invitáltak.

A leideni Rijksmuseum Boerhaave, a holland nemzeti tudományos és orvostudományi múzeum nyerte el Az év európai múzeuma díjat, amelyért 17 ország negyven kiállítóhelye versengett 2019-ben. A díjat szombat este adták át Szarajevóban.
Leonardo da Vinci vázlataiból és rajzaiból nyílt kiállítás pénteken a londoni Buckingham palotában. A szervezők szerint több mint 65 éve nem rendeztek ilyen nagyszabású tárlatot a reneszánsz művész munkáiból.
Szilágyi Péter államtitkár a megnyitón úgy fogalmazott: a Perl János képeiből rendezett tárlaton látható fotók ízelítőt adnak Kárpátalja esszenciájából.

A magyar fotográfia legsikeresebb korszakát bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Fehérváron: André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa, Brassai, Martin Munkácsi és további csaknem húsz, különleges magyar fotóművész alkotása látható a Csók István Képt



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.