Turisták és helybeliek kígyózó sora áll a bécsi Albertina előtt. Többségük a legismertebb német reneszánsz festő, a magyar gyökerű Albrecht Dürer másfél hete kiállított munkáira kíváncsi, amelyeket ilyen részletezően még nem láthatott a nagyközönség, és belátható időn belül vélhetően nem is fog. Közismert, hogy a mester egyes munkáinak kiállítása szigorú feltételekhez kötött, ritkán és meghatározott időre kerülhetnek a közönség elé. A jelenlegi kiállítás január 6-án zár.
Az Albertina a tulajdonát képező 140 alkotással a világ legjelentősebb Dürer-gyűjteményét tudhatja magáénak, amely most néhány magángyűjtő műtárgyával is kiegészül. Több mint száz rajz, tucatnyi festmény, személyes jegyzetek és egyéb ritka dokumentumok segítségével, teljes képet kapunk a művészről.
Itt vannak legnépszerűbb alkotásai: a már említett Mezei nyúl megunhatatlan akvarellje, amelyet a 2003-ban ugyanitt rendezett kiállításon mindössze hét órán át láthatott a publikum, vagy a Szalakóta szárnya a híres tollakkal, ami a bécsi plakátokról is visszaköszön, de az Ádám és Éva vagy a szintén nagyon népszerű rinocéroszt ábrázoló grafika is megtekinthető.
Miként Dürert nem lehet pusztán az autonóm alkotói mivoltában értelmezni, úgy ennek a tárlatnak egyszerre sajátja a tudományos elmélyültség és a grafikai, festészeti minőségre való koncentráció. Tudós szemlélet járja át a termeket, miközben az emocionális töltet is alapelve a képrendezésnek. Dürer egyike az első egyetemesen képzett és gondolkodó művészeknek, akinek nem csupán a készség jelenti a műalkotás mibenlétét, de a művészet alapelveinek alapos tudása is meghatározója. Művészetelméletét négy kötetben publikálta, ennek legjelentősebb darabja Az emberi arányok tanulmánya című 1528-as kötet, amelynek képei külön szekciót kaptak: önálló falon sorakozik például a kezek játéka. A sorozatból a legismertebb darab az imára zárt kézfejek grafikai megjelenítése, de a mester megannyi, a korabeli ábrázolástól eltérő mozdulatot is papírra vetett.
Szintén a tudatos tanulmányozás ihlette a természet kincseinek, egyes fajoknak és növényeknek megfigyelését életpályáján. A Mezei nyúl anatómiailag kimunkált megjelenítése évszázadokon át sem veszített vonzerejéből, a Rinocérosz ugyancsak az akadémikus ábrázolás alapjait fektette le, és a későbbi korok alkotói számára alapvetést, igazodási pontot jelentett. Az elhullott kék madarat, mely Dürer korában őshonos volt Közép-Európában, többször festette meg a mester; a madár tollazata türkiz, mentazöld és élénkvörös színben játszik, és noha a kiállítás „húzóképe” nem került központi helyre, a természet sorozatának egyik eleme lett. Az anatómiai részletesség fametszetein is megfigyelhető; az Albertinában most a mitológiai és a bibliai ihletésű fametszetek egész sorát állították ki.
