Változhatnak a jogszabályok Varju László ügye után
A DK-s politikust jogerősen elítélte a bíróság, mégis képviselő lett.
A DK-s politikust jogerősen elítélte a bíróság, mégis képviselő lett.
Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője újabb törvényességi észrevételt küld az óbudai önkormányzatnak.
Sárosi György a csúcstartó, mögötte Schlosser Imre, Takács II József és Nyilasi Tibor áll.
Még a börtönből is igyekszik megvezetni az embereket Óbuda baloldali polgármestere.
A rácsok mögül irányított kerület lakóinak elfogyott a türelmük.
Hiába ül börtönben az óbudai DK-s polgármester, a legutóbbi testületi ülésen megduplázták a neki járó juttatások összegét és tovább is folyósítják.
KERESZTES HADJÁRAT – Vajon hová utazik a börtönben Óbuda gyurcsányista polgármestere?
A másodfokú bíróság fontos döntést hozott a polgármester ügyében.
A baloldali többségű testület természetesen semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy a gyanúsított lator a sitten is megkapja az apanázst.
Kiss László polgármester nemcsak az emelt fizetését kapja, hanem a költségtérítést is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.