Segíti a kormány a településeket a bajban
Kiszámítható fejlesztési pályát biztosítanak.
Kiszámítható fejlesztési pályát biztosítanak.

Átadták a Családháló Alapítvány díjait.

Hornung Ágnes elmondta, a teljes termékenységi arányszám Magyarországon nőtt a leginkább, míg a legtöbb országban csökkent.

Több évre tervezhetőséget és a színházi dolgozók bérének emelését is lehetővé teszi a kormány szerdán elfogadott kulturális törvénycsomagja – jelentette ki a kulturális államtitkár a Hír TV-ben.

A stabil, biztonságos munkakörnyezet a fizetésnél is fontosabb a kékgalléros munkavállalók számára – írja csütörtöki számában a Világgazdaság egy frissen ismertetett felmérésre hivatkozva.
Az MNB számos intézkedéssel segíti a háztartásokat a kamatkockázat csökkentésében és a biztonságosabb, hosszabb lejáratú lakáshitelek térnyerésében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

Nincsenek szavak.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

Oda lesz a demokrácia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.