Földet szereznének a baloldali klímaaktivisták
Nógrád megyében csapnának le egy több mint kéthektáros területre azok az aktivisták, akik — a nemzetközi mozgalom létrejöttével egy időben — itthon is közösségi faültetési megmozdulást hirdettek.
Nógrád megyében csapnának le egy több mint kéthektáros területre azok az aktivisták, akik — a nemzetközi mozgalom létrejöttével egy időben — itthon is közösségi faültetési megmozdulást hirdettek.

Németország nyugati részén a klímaváltozást, a keleti tartományokban pedig a migrációt tartják a legtöbben az ország előtt álló legfontosabb kihívásnak – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
Szerinte gazdasági, társadalmi, politikai hatásuk mindig voltak a hasonló jelenségeknek. Azonban, ami a baloldalon látható az az, hogy hisztériát próbálnak kelteni sokszor álszent megoldásokkal.
Egyetlen nap alatt a közelmúltban 350 millió, a nyár végéig pedig összesen négymilliárd facsemetét ültetett és ültet Etiópiában a helyi kormány.

Gyakoribb lesz a szélsőséges időjárás, a víz körforgása fel fog gyorsulni, több lesz az árvíz és az aszályos időszakok, területek.
Ideális esetben az Európai Unió 2050-re elérheti a karbonsemlegességet, azaz az üvegházhatású gázok kibocsátása a mostani nyolc-tíz százalékára csökkenhet.

A növekvő szén-dioxid-kibocsátás erősödő üvegházhatást okoz, aminek globális felmelegedés a következménye állítássort bár sokan elfogadják, én dogmának tartom.

Magyarországon a meteorológiai mérőállomásokon mért évi középhőmérsékleti értékek alapján a melegedés mértéke 1901-től országosan meghaladta az 1 Celsius-fokot, Budapesten pedig a 1,5 Celsius-fokot.
Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését – jelentette be Farkas Sándor a VIII. Hajdúsági Expón.

A klímaváltozás súlyos hatásaira figyelmeztetnek izraeli kutatók, akik szerint a közel-keleti országban az évszázad végére légkondicionálás nélkül szinte nem is lehet majd túlélni a hőhullámokat – jelentette a Háárec című újság honlapja szombaton.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.