Kollarik Tamás: A honi filmművészet újabb aranykora érkezett el
A Magyar Média Mecenatúra program a magyar filmgyártást ismét a világ elitjébe segítette.
A Magyar Média Mecenatúra program a magyar filmgyártást ismét a világ elitjébe segítette.

Impozáns kötetek jelentek meg Adolf Zukorról és William Foxról Kollarik Tamás és Takó Sándor szerkesztésében.

Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület ügyvezető elnöke kiemelte: 2020 januárjától még kedvezőbb feltételekkel, nagyobb támogatással készülhetnek magyar filmek.
Az európai filmgyártás történetét a kezdetektől végigkísérik az állami szerepvállalásról, annak módjáról és mikéntjéről folytatott viták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.