Részletes adatokat közöl a költségvetésről a Pénzügyminisztérium
A gyorstájékoztató szerint júliusban a központi alrendszer 328 milliárd forintos hiánnyal zárt.
A gyorstájékoztató szerint júliusban a központi alrendszer 328 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Immanuel Kant különbséget tett korának létező állama és az elérendő ideális, alkotmányos állam között.

Miskolc idei átdolgozott költségvetésének sorsa az augusztus 27-i közgyűlésen dől el.

Méretes, 2165 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés az első hét hónapban.
A tagországoknak sikerült kompromisszumot kötniük, az Európai Parlament viszont nem fogadta el a megállapodást.
Sikerült igazságosabbá tenni a többéves költségvetési keretről szóló megállapodást – mondta Varga Judit.

Kisebb csodát ígér a nehéz pénzügyi helyzetben lévő Románia kormánya az uniós finanszírozási csomag kapcsán.

A brüsszeliek mindig nyomás alatt akarják tartani az országokat.
Az új pénzügyi alap terhére valósulhat meg a Budapest–Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakasza.
A bevándorláspárti országoknak személyes indulatai vannak a magyarokkal, a magyar migrációs politikával szemben – mondta a miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.