A koronavírus-járvány jelentős hatást gyakorol a világgazdaságra, ezalól hazánk sem kivétel. Az egészségügyi védekezés mellett az volt a magyar kormány célja, hogy életben tartsa a gazdaságot és fokozatosan újraindítsa a növekedést. Ezt szolgálja a 2022-es költségvetés és a 2021-es módosítása is. Ez utóbbiról a minap döntött az Országgyűlés. A különböző adó- és más kedvezmények fenntartását, a munkahelyek védelmét a vészhelyzet alatt kormányrendeletek biztosították; azt, hogy ezek megmaradjanak, az idei büdzsé kiegészítésével lehetett megoldani.
A Pénzügyminisztérium erre az évre 4,3 százalékos gazdasági növekedést vár, 7,5 százalékos a hiánycél, míg az államadósság az idén újra mérséklődhet. Ez utóbbi szintje a bruttó hazai termék (GDP) nyolcvan százaléka alá csökkenhet vissza.
A válságos időszak ellenére a családok támogatása továbbra is kiemelt szerepet élvez. Ezért a többi között 2021 januárjától a gyermekek otthongondozási díjának összege a minimálbér 77 százalékáról annak 88 százalékára emelkedett. A 2019. július 1. előtt született, illetve azt követően örökbefogadott gyermekek után igénybe vehető a babaváró támogatás és a jelzáloghitel elengedése is. Ezen a koronavírus sem változtatott.
Sőt idén júliustól a csecsemőgondozási díj összege a bruttó jövedelem hetven százalékáról annak száz százalékára emelkedik. Csak a személyi jövedelemadót vonják le belőle, a társadalombiztosítási járulékot nem kell abból megfizetni.

Fotó: Havran Zoltán
Az idei év első hónapjától három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Miután azonban a korábban becsültnél magasabb lehet az infláció, az érintettek már júniusban kiegészítő emelést kapnak. Ha szükséges, akkor novemberben újabb korrekció is várható, az összeget januárig visszamenőleg fizeti ki az állam. Az idén megkezdődött a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítése is, amelynek első részletét februárban kapták meg az érintettek. Emellett a nyugdíjprémium is megmarad, ami azt jelenti, hogy ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a novemberben plusz összeget kapnak a nyugdíjasok. Ettől az évtől ráadásul már ők is élhetnek a családi otthonteremtési támogatás (csok) lehetőségével, ha vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket nevelnek és dolgoznak a nyugdíj mellett.
A kormány családtámogatási politikájának fontos része az otthonteremtés. A koronavírus-járvány ennek fenntartását és a programok bővítését sem írta felül.
Így idén januártól már a tetőtér-beépítéshez is igénybe vehetők a támogatások: egy gyermek esetén hatszázezer forint, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig tízmillió forint. A csok mellé a kétgyermekesek tíz-, míg a legalább három gyermekesek 15 millió forintos háromszázalékos kamattámogatott hitelt is felvehetnek.