Háromszázmillió forint felhasználásáról dönthetnek a XXII. kerületiek
Budafok-Tétény önkormányzata jelentős összeget fordít a kerületi lakosok által meghatározható költségvetési programok megvalósítására.
Budafok-Tétény önkormányzata jelentős összeget fordít a kerületi lakosok által meghatározható költségvetési programok megvalósítására.

A büdzsé 2020 folyamán vállalta a legnagyobb kiadásokat is, így a központi alrendszer 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az óévet.

A kormány saját forrásból képes biztosítani a válságkezelést, hisz a válság jó állapotban érte magyar gazdaságot.

Eddig példátlan dolog fordult elő Budapest történetében, a főpolgármester felrúgta a demokratikus normákat.

Tíz százalékkal emelik a gyermekétkeztetés díját a fővárosi tulajdonú ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban.
Az államtitkár szerint ha a baloldalon múlna, nem hitelmoratórium lenne, hanem devizahitelek, mind a mai napig.

Mindenekelőtt a „józan ész győzelme” a csütörtöki megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről – Varga Judit igazságügyi miniszter a BBC-nek nyilatkozott.

A spekuláns arról is ír, hogy szerinte Orbán azt tervezte az utóbbi napokban, hogy kilépteti Magyarországot az EU-ból.

A volt szlovák miniszterelnök szerint a jelenlegi pozsonyi vezetés hátba szúrta Budapestet és Varsót.

– Egy hatlapos ulti van a kezemben, negyvennel és két ásszal. Ezt azért így meg lehet oldani – élt egy kártyás hasonlattal a kormányfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.