Kisebb hiányt szeretne a Költségvetési Tanács
A kiadások azt tükrözik, hogy 2022-ben a gazdaság újraindítása a költségvetés első számú prioritása.
A kiadások azt tükrözik, hogy 2022-ben a gazdaság újraindítása a költségvetés első számú prioritása.

Ascher Tamás lapunknak „puszta adminisztrációs hibának” nevezte az SZFE előző vezetésének a mulasztásait, amelyekről a Magyar Nemzet számolt be.

A javaslat biztosítja az otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az önkormányzatok forrásait is növeli.

A pénzügyi tárca szerint a magyar gazdaság a nehézségek ellenére is ellenállóbbnak bizonyult sok európai uniósnál.

– A május 4-én a parlament elé kerülő költségvetési törvények újra csökkenő hiánypályával számolnak – mondta a Világgazdaságnak a pénzügyminiszter.

Példa nélküli módon két bizottságban is elnök a szigetszentmiklósi önkormányzat balos frakcióvezetője.

Míg a bizottságok sok pénzt visznek el Szigetszentmiklóson, a balos vezetés az önkormányzat dolgozóin spórolna.

A Volner Párt elnöke arra kéri az Állami Számvevőszéket, hogy indítson vizsgálatot a vagyonvesztés okának kiderítése érdekében.

A szerkezeti aránytalanságok miatt a román deficit akkor is magas lenne, ha nincs válság.

A Fidesz miskolci frakcióvezetője szerint a baloldal sikertelen válságkezelési ötletei felett eljárt az idő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.