Bűvös kocka a szemlőhegyi kukában
Klára asszony esete a jövő évi költségvetéssel.
Klára asszony esete a jövő évi költségvetéssel.

Még nem tudni, mikor kerül a mozikba, finanszírozási háttere azonban már most hatalmas médiaérdeklődést keltett.

Az idei büdzsé biztosítja a gazdaság talpra állításához szükséges forrásokat, miközben a GDP-arányos adósságráta csökkentése is megvalósítható.

Öt és fél év alatt csaknem a felére csökkentette a kormány a munka közterhét.

A források felét fejlesztésekre és beruházásokra fordítják, melynek a középpontjában a katona áll – emelte ki a honvédelmi miniszter.

Fennmaradt, sőt új elemekkel bővült az idén a család- és az otthonteremtési támogatások köre. Nyáron újabb kedvező változások jönnek.

ÁSZ: Háttérbe kellett szorítani a költségvetési egyensúlyt a védekezés miatt, amit a válsághelyzeti mentesítési szabályok jogilag is lehetővé tettek.

A cél az, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az tudjon is dolgozni – mondta a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy minden idők legnagyobb orvosibér-emelését vezetik be.

Többlettel zárt a költségvetés áprilisban, csaknem négyszázmilliárd forintot fordítottak a járvány elleni védekezésre a Pénzügyminisztérium adatai szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.