A maximumot is elérheti a nyugdíjprémium
A pandémia leküzdése után a magyar gazdaság dinamikus pályára áll, ennek hasznából a nyugdíjasok is részesednek.
A pandémia leküzdése után a magyar gazdaság dinamikus pályára áll, ennek hasznából a nyugdíjasok is részesednek.

Másként látja a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter, de a gazdaságpolitika formálásában közös a cél.

A katonai költségvetés növelésére nem csak a NATO elvárása miatt kerül sor.

Az egyéni gazdálkodók jellemzően rövid lejáratú kölcsönöket igényelnek működésre és beszerzésekre.

Az államtitkár szerint lehet, hogy Gyurcsány Ferencnek van igaza, és a baloldalon egyszázaléknyi súlya sincs Karácsony Gergelynek.

Varga Mihály: A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv.

Ha sikerül 5,5 százalék fölé emelni a gazdasági növekedést, visszakapják a gyermeket nevelők az általuk befizetett szja-t.

A képviselők 132 igen, 26 nem szavazattal hagyták jóvá a büdzséről szóló előterjesztést, a baloldal nemet mondott az újraindításra.

Harrach Péter emlékeztetett rá, hogy 2778 milliárd forint jut jövőre családtámogatásra, ami a GDP öt százalékát teszi ki.

Európa legkegyetlenebb költségvetésének nevezi a baloldal azt a büdzsét, amelyik soha nem látott összegekkel támogatja a családokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.