Maratoni hosszúságú interjút adott Lendvai Ildikó Gulyás Márton műsorában, melyben az MSZP volt pártelnöke elmondta, hogy
a 2006-ban megválasztott Gyurcsány-kormány pontosan tudta, hogy mintegykétszáz-háromszáz milliárdos hiány van a költségvetésben, ami miatt megszorításokra lesz szükség.
– Azonban ez még nem volt olyan mértékű, ami indokolttá tette volna a gigamegszorítást, mert ennyi mindig van egy költségvetésben egy választás után – mondta el Lendvai Ildikó, aki azzal folytatta: – Az a hiány, ami a választás után előttünk állt, és amivel nem szembesült vagy nem szembesítettük a választóközönséget, az egy ezermilliárdos nagyságrend volt.
– És itt jön a politikai bűn vagy nem tudom micsoda, hogy azt nem mondtuk, hogy azért itt komoly megszorításokra is szükség lesz. (…) Nem az volt a baj, hogy túlígértük magunkat – igaziból nem ígértük túl –, hanem az a baj, hogy nem mondtuk.
– Nem voltak terveink, hogy hogy kell nyirbálni, de az világos volt, hogy azért itt majd kicsit össze kell szorítani a nadrágszíjat 2006 után – idézte fel Lendvai. Úgy folytatta: az őszödi frakcióülésen Katona Béla, aki a párt általános frakcióvezető-helyettese volt, és egyébként közgazdász, elkezdett üvöltözni, hogy „hát ezret nem mondtatok, hát pár száz, az lehet”.
– Mire a Veres Jani visszaüvöltött, hogy hát igen, de most derült ki, hogy bele kell számolni különféle dolgokat. Ez egy rossz kormányzat volt, és nem tudta kiszámolni megfelelően a költségvetést
– vélekedett Lendvai, aki az akkori kormányt alkalmatlannak nevezte. Mint fogalmazott, a terv az volt, hogy a kormány majd az önkormányzati választások után jelenti be a megszorító reformokat,
„de ezt már nem tehettük meg, mert az unióval való tárgyalásoknál azonnali költségvetés-rendbehozást követeltek”.
– Teljes joggal, különben megindítják a túlzottdeficit-eljárást, akkor meg onnan se jön pénz, ami aztán végképp tragédia. Még külön, amennyire én tudom, delegációk jártak az unióba, hogy hadd ne kelljen ezt ilyen gyorsan megcsinálni, mert önkormányzati választás lett, de addigra vagy azután kiderült, hogy ilyen opció nincsen – idézte fel.