– Különleges légi felvonulás lesz Budapesten az ország születésnapján: aki eljön, egyszerre fogja látni a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is – jelentette ki lapunknak adott interjújában Kovács Krisztián ezredes. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka szerint az augusztus 20-i ünnepségen minden olyan repülő eszközt megcsodálhat majd a közönség, ami jelenleg rendszerben van.

Elmondása szerint láthatjuk majd a honvédség kiképzőhelikopterét és repülőgépét, valamint a régi, jól bevált MI–17 és MI–24 helikoptereket. Bemutatkozik ugyanakkor kötelékben a haderő két legmodernebb forgószárnyasa is: a H145M, valamint a H225M helikopter. – Az előbbi volt az első fecskéje annak a helikopteres fegyvernemfejlesztésének, a H225-ös helikopterekből pedig nemrégiben érkezett meg az utolsó megrendelés, így teljes lett a flotta. – Ezzel a két típussal Európa egyik legmodernebb helikopterflottája a miénk – hangsúlyozta.

A légi parádén természetesen tiszteletüket teszik a honvédség Jas 39-es Gripenjei is. Kovács Krisztián emlékeztetett, ezek a vadászgépek jelenleg nemcsak hazánk, hanem Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, de még a Baltikum légterét is védik. Szintén jelen lesz a Falcon S7X-es, valamint az Airbus 319-es szállítógép is, aminek kapcsán az ezredes megjegyezte: kicsit kilóg a sorból, ugyanis az eredetileg egy utasszállító gép. – Ez azonban egy módosított verzió, amelynek nagyon komoly harcászati értéke van, amit például jól mutat a 2021-es afganisztáni mentőakció is – mutatott rá.
Mindezen felül a honvédség bemutatja majd a KC–390-es szállító repülőgépet is, amelyből tavaly ősszel érkezett meg az első darab hazánkba.
– Ez egy rámpás szállítógép, ami nagyon komoly hadműveleti képességet kölcsönöz majd a légierőnek a sokoldalú használhatósága miatt. Tehát a múltunk, a jelenünk és jövőnk is jelen lesz a légi bemutatón – hangsúlyozta.
A Városligetben bemutatkozik a szárazföldi haderő
Kovács Krisztián kitért a városligeti programokra is. – Aki oda kilátogat, az sem fog csalódni: a komplett haderőnek egy keresztmetszetét fogjuk bemutatni – mutatott rá. Elmondása szerint azokat a harceszközöket lehet majd megtekinteni, amelyekről mindenki hallott már, akit kicsit is érdekel a katonaélet. Ilyen például a PZH 2000-es önjáró üveg, a Leopard 2a7 harckocsi, a Gidrán és a Lynx harcjármű. Ezek mind-mind a haditechnika élvonalában szereplő eszközök, amiket testközelből meg lehet nézni egy statikus kiállításon. – Nagyon ritka, amikor ezeket együtt, egy helyen meg lehet nézni, ezért érdemes kihasználni az alkalmat – mutatott rá.