A felmérések szerint meggyőző Tarlós előnye
Négy kutatóintézet szerint is Tarlós István vezet a főpolgármester-jelöltek közül, derült ki a Mit mutatnak a közvélemény-kutatások a 2019-es önkormányzati választások előtt című csütörtöki konferencián.
Négy kutatóintézet szerint is Tarlós István vezet a főpolgármester-jelöltek közül, derült ki a Mit mutatnak a közvélemény-kutatások a 2019-es önkormányzati választások előtt című csütörtöki konferencián.

A három napos rendezvényt a magyar kormány szervezi. Fővédnöke, Áder János köztársasági elnök nyitja meg a nemzetközi találkozót a Millenárison.
A rendszerváltozás utáni első demokratikus kormányok olyan megállapodások alapján jöttek létre, amelyeket kommunista vezetők kötöttek egymással vagy másokkal – idézte fel a bíboros.
A Költségvetési Tanács döntései megalapozásához kikéri és figyelembe veszi a szakmai műhelyek legszélesebb körének véleményét – mondta egy budapesti konferencián Kovács Árpád.
Tegnap bemutatták az egykori koronaherceg hagyatékának megőrzésére és feldolgozására alakult Habsburg Ottó Alapítvány tevékenységét, az örökség egy-egy becses darabját.
A kereszténydemokrata politikus a kormány nevében köszönetet mondott az időseknek azért, hogy a történelmi nehézségek közepette is megőrizték utódaiknak Magyarországot.

A globális gazdasági lassulás ellenére is fenntarthatónak nevezte a magyar gazdasági növekedést a pénzügyminiszter kedden az Inspiring Hungary konferencián, Budapesten.

A Rákóczi-emlékév arra is lehetőséget ad, hogy a magyar-török kapcsolatok egyes kiemelkedő történelmi, illetve kulturális elemeit is részleteiben vizsgálhassuk – mondta Schőberl Márton.
György László elmondta: a harmincas, negyvenes éveikben járó, sikeres kínai vállalkozók legfontosabb rendezvényére Magyarország egy saját, fiatalos innovációval, a teqballal érkezett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Családja szerint támadás érhette az eltűnt fiút.

Washingtonból érkezett elismerés Orbán Viktor békepolitikájának.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A miniszter reméli, hogy megegyezésre jutnak a „szakszikkal”.

According to Daniel Deak, PM Orban demonstrated that he is unmatched on Hungary’s political landscape.

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.