Tavaly a magyar gazdálkodók 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, változatlan áron 11 százalékkal többet, mint 2017-ben – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a Világgazdaság üzleti napilap által szervezett Beruházási kényszer az agráriumban című konferencián, Budapesten.
A miniszter hozzátette, hogy a beruházások volumene 2013 és 2018 között 17 százalékkal bővült. A beruházások növekedési üteme 2019 első felében tovább élénkült, változatlan áron 17,1 százalékos volt a bővülés éves bázison.
Az élelmiszeripari beruházások volumene a 2016-os kimagasló növekedést követően, 2017-ben és 2018-ban is tovább emelkedett. Az élelmiszeripari vállalkozások tavaly 237,2 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, változatlan áron 7,3 százalékkal többet, mint 2017-ben. Az ágazat beruházásainak lendülete 2019. első felében is megmaradt, a fejlesztések volumene 7,8 százalékkal nőtt – húzta alá.
Nagy István előadásában ismertette, hogy a mezőgazdaság beruházási hiteleinek állománya 2019. második negyedévének végén 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogram fix konstrukción belül a mezőgazdaság részesedése közel 25 százalék. Az élelmiszeripar beruházási hitelállományának éves bővülése 20 százalékos volt.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar stratégiai jelentőségű az Európai Unióban (EU), 500 millió embert lát el biztonságos élelmiszerrel, miközben a kapcsolódó ágazatokkal együtt 44 millió munkahelyet tart fenn.
A magyar agrárium évente 600-700 milliárd forint uniós és nemzeti támogatásban részesül, ezen felül a kormány az élelmiszeripar komplex fejlesztéséhez 300 milliárd forintot biztosít 2020-ig – fűzte hozzá.
A miniszter szerint a hatékonyság és a versenyképesség a biztosítéka annak, hogy a magyar agrárium a jövőben is az európai mezőgazdaság élvonalához tartozzon. Ezt a magyar mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban átfogó intézkedésekkel, az egymással szoros kapcsolatban álló ágazatok párhuzamos fejlesztésével kell növelni.