Magyarország került a célkeresztbe Pozsonyban
A konferencia egyik panelbeszélgetésének témája az Európai Unió megváltozott politikai összetételéről szólt, a beszélgetés az európai parlamenti választások eredményeinek értékelésével indult.
A konferencia egyik panelbeszélgetésének témája az Európai Unió megváltozott politikai összetételéről szólt, a beszélgetés az európai parlamenti választások eredményeinek értékelésével indult.

Vissza kell hozni az üzleti alapú gondolkodást a kultúrába, ezen belül a zenei életbe, miközben át kell gondolni az állami finanszírozás szerepét ezeken a területeken – fogalmazott a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a kétnapos Music Hungary konferencia hé
A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) hétfőn Budapesten.

Egyensúlyra kell törekedni a világpolitikában és a világgazdaságban, és ehhez a 21. században a jelenkor Kínájára is szükség van – mondta az Országgyűlés elnöke.

A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetét kutató tanácskozást és költészeti minifesztivált rendeznek május 22-én és 23-án Kolozsváron – közölte a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) az MTI-vel.
Az államtitkár utalt arra, hogy fontos dolgokról, köztük az európai parlamenti választásról, Európa jövőjéről, értékeinek megőrzéséről nem igazán esett szó.
A házelnök drezdai vitaindító előadásában kifejtette, hogy a hagyományos pártpolitikai határokat egyre inkább felülíró, „civilizációs küzdelem” zajlik.

Tízegynéhány ország és globális internetes óriáscég tanácskozott szerdán Párizsban arról, hogy milyen eszközökkel lehetne elejét venni annak, hogy terrorista hálózatok és személyek gyűlölet terjesztésére, szélsőséges csoportok szervezésére és terrorcselek



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

FBI-segítséggel vadásznak a szökésben lévő bűnözőre.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.

PM Orban’s confident performance made Peter Magyar’s past fiascos and failures stand out even more.

A Levante elleni mecs előtt és a lefújás után is megtörten látták az alagútban a brazil játékost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.