Tartalék párttal mentené át saját politikai létét a Jobbik
Az októberi önkormányzati választásnak és az azt követő tisztújító kongresszusnak azért is van jelentős tétje a Jobbik számára, mert egy újabb kudarc a párt jövőjét veszélyeztetné.
Az októberi önkormányzati választásnak és az azt követő tisztújító kongresszusnak azért is van jelentős tétje a Jobbik számára, mert egy újabb kudarc a párt jövőjét veszélyeztetné.

Donald Trump elnök Japánból – ahol a G20-as országcsoport csúcskonferenciáján vesz részt – Twitteren fejezte ki a törvényhozók döntése feletti elégedettségét.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i döntése alapján Cortina 1956 után másodszor rendezhet téli ötkarikás játékokat.

A helyi és regionális önkormányzatok kongresszusát 1994-ben hozta létre az Európa Tanács, a bizottsági ülést első alkalommal tartják Magyarországon.
Donald Trump amerikai elnök kedden este megvétózta azt az április elején elfogadott kongresszusi határozatot, amelynek értelmében megvonnák a Szaúd-Arábia vezette koalíció támogatását a jemeni háborúban.
Budapesten rendezik meg a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) kongresszusát 2022-ben – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.
A kongresszus tagjai is aggódnak a kanyarójárvány terjedése miatt az Egyesült Államokban – ez derült ki a szenátus egészségügyi bizottságában tartott keddi meghallgatáson.
Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház.
Az erdélyi magyar sajtóban közölt véleménycikkek szerint a leglátványosabb, de a legtétnélkülibb kongresszusát tartotta a hét végén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség intézkedik.

Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Az elnök szeretné, ha a háborúpárti politikusok is részt vennének a tárgyalásokban.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

Lehet, hogy már csak néhány hétig lesz megvásárolható a retró formájú, minőségi e-Schwalbe. Íme, az okok.

Alig két hónap múlva kezdődik a téli olimpia.

Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.