Megfontolandó a plázák és az iskolák ideiglenes bezárása
Galgóczi Ágnes hangsúlyozta: az új vírusmutációk agresszív terjedése miatt csökkenteni kell az emberek közötti kontaktusok számát.
Galgóczi Ágnes hangsúlyozta: az új vírusmutációk agresszív terjedése miatt csökkenteni kell az emberek közötti kontaktusok számát.

A múzeum a budapesti Városligetben, Vajdahunyad várának hiteles másolatában kapott helyet.

A kényszerűen fékezett szervezők amiatt is aggódhatnak, hogy a háttérmunkások, az alvállalkozók, a beszállítók irányából is bármikor bedőlhet a rendszer.

A köztársasági elnök reméli, hogy az idei nyár éppoly eredményes lesz a turizmusban, mint a tavalyi volt.

Az államfő reméli, hogy a nyár már eredményes lesz a turizmusból élők jelentős részének.

A kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedései megosztják a baloldali szavazótábort, a kormánypártiakhoz hasonlóan a többségük nem akar nyitást.

Modern arculatot kap a Hunguest Hotels Zrt., miközben épületállományát korszerűsíti, és már tervez létszámbővítést is a megújuló szállodákba.

Kásler Miklós szerint a türelmünkön és a fegyelmezettségünkön múlik a járvány harmadik hullámának megelőzése.

Néhány száz fős csoport a Hősök terén buzdította arra az étterem-tulajdonosokat, hogy a szigorú tiltás ellenére is nyissanak ki.
A magyar emberek józan, reálisan gondolkodó nagy többsége tisztában van azzal, hogy most kell a legtürelmesebbnek lennünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.

Sydney Sweeney és Jacob Elordi is visszatérnek.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.