Megújult a fővárosi Millenáris park
Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy a Millenáris park területén a Ganz régi gyáregységei álltak használaton kívül a megújulás előtt, amelyről 2014-ben döntött a kormány.
Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy a Millenáris park területén a Ganz régi gyáregységei álltak használaton kívül a megújulás előtt, amelyről 2014-ben döntött a kormány.
Soltész Miklós elmondta, a nemzetiségeknek juttatott támogatások – amelyek összege 2010 óta ötszörösére emelkedett – mind a megmaradásukat segíti.
Az együttműködést sokkal könnyebb megtenni, ha a települések vezetői is a közös munkára törekszenek – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Szombathelyen.
Fülöp Attila emlékeztetett rá, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok alatt – az elmúlt kilenc évben – 18 százalékról 42 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása.
Soltész Miklós a fiatalokat köszöntve reményét fejezte ki, hogy az ösztöndíj még szorosabbra fűzi kapcsolatukat nemzetiségi közösségükkel.
Magyarország legfeljebb „kiszállítási kvótát” tud támogatni, abban hajlandó részt vállalni – hangsúlyozta a miniszter, aki azt is elmondta, hogy a kormány is támogatja Várhelyi Olivér biztosi jelölését.
A Tenkes kapitánya egy olyan kor emlékét idézi fel, amely nem az eredményétől vált dicsőségessé, hanem attól, hogy igaz ügyért folyt – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Az Országos vállalkozói mentorprogram budapesti nyitórendezvényén Balla Gergely, a program vezetője elmondta, hogyan hozzák össze a multinacionális nagyvállalatokat és a magyar kkv-kat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szokatlan helyszínen találkozhat a két elnök.
Nyolcszáz résztvevőt várnak Sátoraljaújhelyre.
A magyarok klasszis sprintere borzasztóan rajtolt 100 méteren a vb-n.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.