Kásler Miklós: Az új egészségkultúra középpontjában a megelőzés áll
A kormányzati szemlélet célja az, hogy az emberek minél hosszabb ideig élhessenek egészségben – mondta az emberi erőforrások minisztere
A kormányzati szemlélet célja az, hogy az emberek minél hosszabb ideig élhessenek egészségben – mondta az emberi erőforrások minisztere

A miniszter a vasárnapig tartó kilencedik Jász Expó és Fesztivál megnyitóján köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ma 5,1 százalékos a gazdasági növekedés.

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány pályázati támogatásával újabb férőhelyek létesülnek a Pest megyei települések önkormányzati fenntartású intézményeiben.

Simicskó István kiemelte: fontos, hogy a gyermekek a táborban töltött egy hetet minél aktívabban töltsék, lehetőséget kapjanak arra, hogy kipróbálhassák önmagukat.
A kormányzat megállapodott a kongresszus demokrata vezetőivel az államadósság maximális mértékéről – jelentette be Twitteren Donald Trump amerikai elnök hétfő este.
Az államtitkár hozzátette, a nyári szünetben a családoknak és a gyerekeknek is az a legjobb, ha tartalmas programok várják a fiatalokat a szünidő heteiben, idén összesen tizenegy héten át.

A kiveszőben lévő vidéki életformát ma zászlóra tűzni annyit jelent, mint szembemenni a korszellemmel. Márpedig most valami ilyesfélének vagyunk tanúi.

Aláírhatjuk a kínai Eximbankkal a finanszírozási szerződést az év második felében, vagyis elhárultak az akadályok a Budapest—Kelebia vasútvonal korszerűsítése elől.

Novák Katalin elmondta: a tábor programjai évről évre tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek a nyári vakáció heteiben.

A Világgazdaság című lap szerdai számában azt írta, hogy a közbeszerzési eljárás szerint a gyógyszergyártó 3,4 milliárd forint értékben 120 ezer vakcinát biztosít.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Miközben a szignók, a szakértői szálak és a belső források alapján is Magyar Péterékhez köthető a tervezet, a balliberális sajtó csak gúnyolódik és tagad.

Készpénzt és autót is lopott, végül Siófokon balesetezett.

A Tisza Párt több ezer milliárd forintot venne el a magyar emberektől és a vállalkozásoktól.

Egy lánynak próbált segíteni.

Az IDF a merényletet követően útzárakat állított fel.

A hely, ahol a CNN is óvatosabban fogalmaz.

A jellegzetes piros postaládákat rövidesen már csak múzeumokban lehet látni.

Megtartotta a szerdai, Sunderland elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját a Liverpool edzője.

Számos juttatás mértékéhez a mindenkori legkisebb kereset jelenti a szorzót.

Rotterdamban botrányosan ért véget a Dánia–Románia csoportmeccs a női kézilabda-vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.