Orbán Viktor ismét fontos és pozitív hírekről számolt be
2021 februárjától már a boltokban is elfogadják majd a Széchenyi-pihenőkártyát.
2021 februárjától már a boltokban is elfogadják majd a Széchenyi-pihenőkártyát.

A Nemzeti Konzultációban részt vevők 97 százaléka ért egyet a kormány gyermekvédelmi intézkedéseivel – ismertette az eredményeket Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Jelentős intézményi változásokra lesz szükség a kormányzat működésében, csak így kerülhetjük el a „közepes jövedelmi csapdába” történő beragadást.

Az elmúlt években Magyarországon gyökeresen megváltozott az a szerep, amelyet a romák töltenek be a munka világában.
A legnépszerűbb intézkedés, hogy ismét el lehet végezni a beütemezett egészségügyi beavatkozásokat – derült ki a Kopp Mária Intézet felméréséből.

Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 155 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő.

A támadások többnyire külföldi IP-címekről érkeztek, első számú célpontjaik a kormányzati és közigazgatási ügyintézési portálok voltak.
Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7130 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő.

Eddig 26 élelmiszeripari vállalat több mint százmillió forintnak megfelelő élelmiszert adományozott az Élelmiszerbank számára.

A hatékony pártfogói felügyelet a jól működő igazságszolgáltatás egyik záloga – írja a Facebookon Varga Judit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Készpénzt és autót is lopott, végül Siófokon balesetezett.

A Tisza Párt több ezer milliárd forintot venne el a magyar emberektől és a vállalkozásoktól.

Egy lánynak próbált segíteni.

Már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben.

A hely, ahol a CNN is óvatosabban fogalmaz.

A török tengerhajózási hatóság tájékoztatott a támadásról.

A tárcavezető a budapesti Bozsik Arénában tett ígéretet.

Hungary's Prime Minister already knows what needs to be done.

Stressz és álmatlanság ellen is szuper ez a gyógynövény.

Az amerikai rockbanda igazi slágergyáros.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.