Meddig tart a koronavírus elleni immunitás?
Belga és holland betegek fertőződtek újra a koronavírussal, a tudósok szerint csak ritka esetekről lehet szó.
Belga és holland betegek fertőződtek újra a koronavírussal, a tudósok szerint csak ritka esetekről lehet szó.

A válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 358-al nőtt a koronavírusos esetek száma, és elérte a 8889-et.
A Moszkva több állami kórháza által elvégzendő tesztelésbe negyvenezer 18 évesnél idősebb önkéntest vonnak be.
Az országban – két hónapnyi rendkívüli állapot után – május 14-én vezették be először a rendkívüli járványhelyzet szabályait.
Egy párttársa szerint nem igaz a sajtóban megjelent hír a koronavírusos volt ukrán kormányfőről.

Az államtitkár leszögezte: az ellenzéknek csak a kormány támadása a fontos, a magyar emberek biztonsága nem.

Elhalasztják a Tranzit Közéleti Évadnyitó rendezvényt, az időpontról később adnak tájékoztatást. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tartott volna.

A miniszterelnök közölte továbbá, hogy az országos karantént október 31-ig meghosszabbították.
Az aktív fertőzöttek száma május elején tetőzött, július közepére ötszáz alá csökkent, jelenleg eléri a 940-et.
Újabb eset látott napvilágot, amikor Phil Hogan, az Európai Bizottság ír biztosa megsérthette a karanténszabályokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.