Jelentősen lelassult Oroszországban a járvány terjedése
Az országban az igazolt Covid–19-fertőzések száma április vége óta a legalacsonyabb mértékben emelkedett egy nap alatt.
Az országban az igazolt Covid–19-fertőzések száma április vége óta a legalacsonyabb mértékben emelkedett egy nap alatt.

A skandináv országban több ezer ember koronavírus-tesztje lett tévesen pozitív.

A koreai főváros környékén a keddi jelentés szerint 193 új fertőzöttet azonosítottak a diákok és a tanárok között.
A szomszédos országban ismét meghaladta a kétszázat az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések száma.
Az utóbbi napon újabb 1060 embernél mutatták ki a koronavírust: ez tíz százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától.
A balkáni országban immár 563-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma.

Az egyéves kihagyását Thunberg javarészt azzal töltötte, hogy világszerte lobbizott a szigorúbb klímapolitikáért.

A készülékek használata nem bonyolult, nem igényel semmiféle szakértelmet.

Nagy gond lenne, ha maradna a napi 1200–1400 fölötti új esetszám az iskolakezdés után.

A plazmaterápia évszázados gyógymód, amelyet az influenza és a kanyaró kezelésében is sikerrel alkalmaztak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.