Orvosi segítség a kárpátaljai magyaroknak
Jelképes összegért orvosi távkonzultáción vehetnek részt Ukrajnában élő honfitársaink.
Jelképes összegért orvosi távkonzultáción vehetnek részt Ukrajnában élő honfitársaink.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.
A rendkívüli jogrend végeztével változnak a határátlépésre vonatkozó szabályok is – írja Szijjártó Péter.
A kisiskolásoknak továbbra is tartaniuk kell egymás között a legalább egyméteres távolságot.
Juan Orlando Hernández államfőt szerdán tüdőgyulladással kórházba szállították.
Angela Merkel elmondta, hogy szövetségi és tartományi szinten is folyamatosan követik a járványhelyzet alakulását.
Ma ismét alkalom lett volna rá, hogy a rágalomhadjárat főszereplői elnézést kérjenek – írja Varga Judit.

Kínában a járvány második hullámától tartanak, emiatt ezernyi légi járatot töröltek.
A közösségi közlekedésben, a piacon, az üzletekben, bevásárlóközpontokban továbbra is el kell takarni az arcot.
Az ukrán kormány szerdán úgy határozott, hogy július 31-ig meghosszabbítja az országos karantén hatályát – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.