A nemzet az újabb generációk révén tud megmaradni
Ingyenesen segíti a meddőségi problémákkal küzdő párokat az országos humán reprodukciós hálózat központja.
Ingyenesen segíti a meddőségi problémákkal küzdő párokat az országos humán reprodukciós hálózat központja.

Nazarbajev tesztje is pozitív lett, a volt kazah elnök immár a sokadik a fertőzött politikusok sorában.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége visszavonta a hazai futballmérkőzésekre vonatkozó korlátozásokat.
Az eladók többsége egyelőre nem enged a magasabb árakból, a vevők viszont árcsökkenést várnak.
Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a konferencián hangsúlyozta, a sportolók mérésén keresztül jobban megismerhetjük a koronavírus természetét.
A hazai kis- és középvállalkozások több mint felére a járványnak nem volt negatív hatása.
Magyarországon egyetlen napra sem állt le az oktatás a koronavírus-járvány miatt.

Kihirdették a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt és kormányrendeletet, ezzel a védekezés új szakaszba lép.

A járvány korai szakaszában hoztuk meg a szükséges intézkedéseket, jóval korábban, mint Nyugat-Európa.

Ezzel párhuzamosan a magyar állampolgárok mentesülnek a karanténba vonulás kötelezettsége alól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

The Hungarian Prime Minister has shared glimpses into what Christmas looks like for him on several occasions.

A szövetség beszámolója szerint kórházban tölti a karácsonyt Bardóczky Kornél.

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.