Japán tudósok: Két év alatti gyermekek ne hordjanak maszkot!
A maszk miatt nehezebben lélegeznek a gyerekek, és a hőguta kockázatát is növeli a védőeszköz.
A maszk miatt nehezebben lélegeznek a gyerekek, és a hőguta kockázatát is növeli a védőeszköz.

Az elhunytak többnyire más krónikus betegségben is szenvedtek, gyakran nem is egyben.
Szerintük a koronavírussal kevésbé fertőzöttek esetében is kialakulhat több hétig tartó immunitás.
Varga Judit ugyanakkor emlékeztetett, Sir Elton John-tól tudjuk, a „Sajnálom a legnehezebb szó”.
Az írónő jót akart tenni a gyerekekkel a mostani különös, nyugtalanító időszakban.

Ciprus nem kívánatos személynek nyilvánította az észak-európai ország állampolgárait.

Amíg nincs vakcina a koronavírus ellen, fel kell készülni a fertőzés újabb hullámokban való megjelenésére.
Hans Zimmer és Alan Walker „Time” című számukhoz a kiüresedett városokat megjelenítő klipet készítettek.

A sikeres védekezés ellenére újabb hazugságokkal operál a kormány és Kásler Miklós ellen Szabó Tímea.

A Noé Zsombor, Dombvári Bence, illetve a Kammerer Zoltán, Varga Ádám duó leiskolázta a mezőnyt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.