Kedden az amerikai légitársaságok részvényeinek árfolyama 8–16 százalék közötti mértékben emelkedett, miután az USA-ban néhány lazító lépés történt az utazásokat illetően. Jóllehet a tömeges utazás, a légi forgalom járvány előtti szintjének visszaállása vagy akárcsak megközelítése egyelőre kizárt és még hosszú távon is nehezen felbecsülhető a folyamat, a befektetők mégis nagyon optimisták. Úgy tűnik, nagyon szeretnék gyorsan elfelejteni a járványt és a hatásait, amely teljesen érthető lélektani szempontból, miközben a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet, a WHO még a járvány újabb hullámainak lehetőségét sem zárja ki.
A jókedv szinte a világ összes tőzsdéjén úrrá lett, és más, a járvány miatt korábban elhanyagolt szektorok részvényeit, köztük a bankokét is venni kezdték a befektetők. Mindez úgy zajlik, hogy a mélypont, március 23-a óta lényegében szakadatlanul emelkednek a tőzsdeindexek, közelítve a járvány előtti szinteket, miközben a gazdasági helyzet össze sem hasonlítható az akkorival. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez a tőzsdei cégeknél csak a második negyedéves eredmények publikálásakor, július-augusztusban lesz számszerűsíthető.

Fotó: Reuters
A legjobb teljesítményt az amerikai Nasdaq nyújtja: 9500 pontot ért el, miközben a válság előtt 9800 pont volt a csúcsa, márciusban viszont 6600 pontig zuhant. Ezúttal az eddig lomhább európai piacok is jól teljesítettek, most már a 11 700 pontos német DAX is jócskán eltávolodott a márciusi 8000 pont körüli mélypontról.
A héten a hazai börzén is megerősödött a vételi erő: a BUX átlépte az előző hetek csúcspontját, a 36 ezer pontot. A legjobb teljesítményt ezúttal az eddig gyengélkedő OTP nyújtotta 10 500 forint fölé emelkedve, de néhány kisebb papír is nagyot erősödött, mint a CIG Pannónia, a Takarék Jelzálogbank vagy az Appeninn.
A továbbiak szempontjából döntő lehet, hogy a világ legnagyobb és legfontosabb részvényindexe, az S&P–500 elérte a 200 napos mozgóátlagot, vagyis az előző 200 kereskedelmi nap számtani átlagának szintjét. A technikai elemzők nagyon komolyan veszik ezt a szintet, különösen egy ilyen fontos index esetében, így ha az indexérték a szint fölé emelkedik és nem esik vissza oda pár napon belül, rendszerint újabb vevők jelennek meg a piacon, köztük nagy alapok is. Ebben az esetben az optimizmus világszerte kitarthat még egy darabig.